×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 62

Barabás Éva

Vele ébred az ország minden kedden és csütörtökön reggel, de a hét többi napján sem tétlenkedik. Évivel egy korcsolyagálán találkoztam, amin nem is lepődtem meg, hiszen köztudott, hogy rajong a sportokért. Olyan ámulattal nézted az előadást. Ennyire magával ragad ez a sportág?

 

 

Kislánykorom óta rajongva figyelem a korcsolyaközvetítéseket, csodálom a harmóniát, a szépséget, a légies táncot. Katarina Witt volt a kedvencem. Vérbeli előadóművész, mosoly, tekintet a helyén, és a mozgás egész egyszerűen királynővé változtatja. Tavaly véget vetettem a csodálatnak, korit húztam, és minden jól sikerült lépés, no meg esés után is jégtündérnek éreztem magam.


Évekig versenyszerűen úsztál, nem ültél meg egy helyben. Mi vitt rá mégis arra, hogy elszakadj a sporttól, és ne ennek szenteld az életed?

A sport mindig jelen volt az életemben. Az iskola mellett tizenöt-tizenhat évesen segítettem úszóedzéseket tartani, aztán tanítottam a legkisebbeket imádni a vizet… Kacérkodtam a gondolattal – még felvételiztem is – hogy tesitanár leszek, de aztán mindaz, ami még jobban érdekelt, elcsábított. A színház, aztán a tévézés. A sokévi aktív sportnak azonban mindenütt hasznát vettem.


Mitől különleges sport számodra az úszás?

A legfontosabb, hogy úszás közben nem lehet megizzadni. Belebújsz a vízbe, átölel, simogat, elrejt, és engedi, hogy magadra figyelj. Hallod a saját lélegzetvételeidet. Dolgoznak az izmaid, érzed, ahogyan minden zsigered beindul. Közben tisztul a fejed, rendeződnek a gondok és gondolatok. Természetes meditáció. Persze a legjobb nyílt vízen, de a nyitott strand is élmény. Ilyenkor érzem, hogy a világ része vagyok. Tudtad, hogy az emberi szervezet szinte ugyanakkora százalékban folyadék, mint a kék bolygó, a Föld?


Honnan, kitől örökölted a pedagógiai érzéked, vagy ez egyszerűen csak egy kiváltság?

Az emberszeretetem egyszerűen onnan ered, hogy egész életemben azt éreztem, szeretnek, és biztonságban vagyok. Szerintem, ha egy gyerek megszületik, az agya olyan, mint egy floppy. Minden adott rajta, de – és ez óriási felelősség –, rajtunk múlik, hogyan formázzuk. Az első három év a legmeghatározóbb. Úgy lesz igazán kreatív egy ember és boldog, ha olyan hatások érik, amelyek az érzelmeit fejlesztik. Én eddig a jóért csak jót kaptam. Azt gondolom, hogy azoknak az embereknek lesznek tüskéi, akiket bántottak, akikre nem figyeltek eléggé.


Hogy sodort az élet végül mégis a média világába?

Éppen a színházról tanultam, amikor az egyik vizsgaidőszakban egy bonyhádi ismerősöm szólt, hogy indul a helyi tévé, és kérdezte, hogy lenne-e kedvem elmondani aznap este a híreket, mivel tudta, hogy azelőtt országos szavaló voltam, még Kazinczy-versenyt is nyertem. Igent mondtam. Így alakult, hogy az én különös hangommal elmondtam a híreket néhányszor.


Kielégítette a szakmai vágyad, hogy „csak” a hírolvasó szerepét töltöd be, vagy engedtek rálátást a háttérmunkákba is?

Jaj, hát ott mindent mi csináltunk! Olyan volt kicsit, mint egy diákműhely. A sportműsor révén kerültem aztán a paksi városi tévéhez. Ettől kezdve a televíziózás a főállásommá vált.


Innen egyenes út vezetett a Magyar Televízióba?

Beírattak egy tévés suliba, a Telescholába, onnan beneveztek a „Riporter kerestetik”-be, melyet megnyertem 1997-ben. Így kerültem a Híradóhoz. Kemény volt, nagy bátorság volt a részemről, de megugrottam a lécet.


Nem bántad meg, hogy végül ezt az egészet feladtad a bulvár javára?

Amikor eljöttem a Híradótól, nem a bulvárt választottam, hanem az emberi történeteket bemutató műsorokat, ahol az emberi érzések a fontosak. Egy idő után éreztem, hogy többet szeretnék adni   magamból, és többet is szeretnék kapni. Ezt a Híradó nem tette lehetővé.


Elégedett vagy a jelenlegi munkáddal, vagy lenne olyan műsor, amelyre azonnal azt mondanád, hogy IGEN!

Voltak terveim, és lennének is. Most úgy érzem, ez a munka nekem való.

Mi az, amire minden körülmények között szánsz időt? Leginkább arra, hogy akik legközelebb állnak hozzám, érezzék, fontosak nekem. Figyelmet és szeretetet addig adhatok, míg van kinek.


Nem nagyon engedsz betekintést a magánéletedbe. Ez mennyire tudatos?

Ebben a műsorban felvállaljuk magunkat, sokat adunk, mutatunk magunkból. Ez nekem elég. Én adom a természetemet, ezt van, aki szereti, és van, aki nem.


Ha már szóba hoztad… Sokaknak úgy tűnhet, hogy igyekszel elrejteni a tested. Miért?

Nincs mit rejtegetnem. Egyszerűen a kényelmes és sportos ruhákban érzem jól magam. Anyu néha ma is megjegyzi: „Évi, vajon mit rontottam el?” (nevet). Nem lettem szoknyás lány, de ha a hangulatom vagy az alkalom úgy hozza, előkapom a minit is.


A legtöbb nőnek a teste a fegyvere. Te mivel csábítasz?

Úgy gondolom, hogy akinek én kellek, az fel fogja bennem fedezni a Nőt. Nem csábítani akarok, hanem megismerni, elfogadni, megszeretni. És engem is csak megszelídíteni lehet. Lépésről lépésre, mint a Kis hercegben.


Milyen emberekkel igyekszel körülvenni magad?

Kiknek a társaságát szeretem, keresem? Jó szándékú, egészségesen gondolkodó, tapintatos. Aki feltétel nélkül elfogad. Aki szeret nevetni, gondolkodni, érezni.


Amióta képernyőn láthatunk, rövid hajat hordasz. Sosem szerettél volna hosszú hajat?

Volt. Huszonegy-két évesen volt az utolsó próbálkozásom, de feladtam. Ez jobban illik hozzám.


Hogy viseled a kritikát?

Ugyanúgy, ahogyan mások. Értetlenül, van, hogy zavar is, bánt is. Máskor meg nevetek rajta. Nem könnyű manapság virtuális valóságnak lenni.

Néhány éve kerültél kapcsolatba a vitorlázással. Ezzel régi álmod vált valóra.

Kicsi gyerekként szerettem meg a vizet. De valószínű, már anyu hasában is remekül éreztem magam. A tengert tizenhét évesen láttam először sok év vágyakozás és várakozás után. Óriási volt a döbbenet, amikor kiderült, mennyire sós. Aztán átúsztam egyszer-kétszer a Balcsit, megtanultam szörfözni, és elérhetetlen vággyal néztem a vitorlásokat. Már az RTL-nél dolgoztam, amikor meghívtak a Mira Mare túra vitorlás versenyre. A nagy szerelem azóta tart minden hánykolódás, rossz szél és felelőtlen legénység ellenére is. Októberben Dubrovnik után áthajóztunk Montenegróba is, lenyűgöző látvány, meseszerű élmény a tenger felől fölfedezni városokat, tájakat. Jó csapatban, jó időben, jó hajón maga a tökély!


Milyennek szeretnéd látni magad, mondjuk húsz év múlva?

Egy tanárom mondta, hogy az érettségi találkozón a tekintetünkre lesz kíváncsi. Nos, én húsz év múlva ugyanazt a tekintetet szeretném látni a tükörben, amelyiket ma.


Moldvay Tímea