Nyomtatás

Balaton, ősszel is vonzó – Aktívan a tó körül

panorama Idén különösen fontossá vált számunkra kedvenc tavunk, aki tudott, itt nyaralt, és a meleg napokat a vízen vagy a vízben töltötte. Attól viszont, hogy a kihűlőben lévő hullámok már nem vonzanak annyira, nem kell lemondanunk a Balatonról!

Tapolcai medence fekvobiciklivel
Káli8-as kör
Az északi parttól egy ugrásra fekvő Káli-medence méltán olyan ismert és népszerű, a gyönyörű tájat pedig talán a legjobb kerékpárral bejárni. A Káli8-as kör nem megy végig kerékpárúton, de a nem túl forgalmas környéken bátran nekiindulhat bárki, aki egy kicsit is kitartó.
És hogy miért éppen 8-as? Mert a kör valójában két körből áll, amelyek Köveskálon találkoznak, így a variációk száma is igen nagy. A nagyobbik fele, a délnyugati irányban elérhető Szentbékállát, Mindszentkállát, Salföldet, Kékkutat és Kővágóörsöt ejti útba. A másik fele Monoszló és Balatonhenye érintésével kanyarodik vissza a kiindulópontra. Ez a táv 13 km, míg a hosszabbik 25.
Természetesen a hely jellegéből adódóan készülni kell néhány emelkedőre-lejtőre, de biztosan megéri az extra izommunkát, hogy ilyen tájon kerekezhetünk. A plusz kihívásra vágyók a Hegyeskőt is megmászhatják közben, a felkapott vidéken pedig remek gasztronómiai élményekkel is gazdagodhatnak.

10589467 sbiciklivel
Balatoni Bringakör
203 km. Ennyi a teljes balatoni bringakör, aki ezt egyben letekeri, az bizony büszke lehet magára. De még ha nem is ekkora a lendület, akkor is érdemes nekiindulni, hiszen akár (több) megalvással könnyíthető a túra. Ha pedig nincs ennyi idő, ne felejtsük el a kompot: akár a Keleti-medence megkerülése, akár a Nyugatié szép teljesítmény.
A Balatoni Bringakör végig aszfalton visz, általában közel a parthoz, de néha attól eltávolodva. Arra azonban számítani kell, hogy nem végig külön kerékpárút ez, van, ahol kisebb forgalmú utak, utcák kötik össze a bicikliút-szakaszokat. A tájékozódást megkönnyíti, hogy végig táblák jelölik az útvonalat és jelzik a következő település távolságát.
Az útvonalra készülve érdemes jól felmérni az erőnlétet és az őszi, rövidebb napokat. Korai indulással azonban gyakorlottak ilyenkor is megoldhatják egyben a túrát, ami különösen az északi parton tartogat kihívásokat.

 

kis balaton felulnezetgyalog
Tanösvények a Kis-Balatonnál
A Kis-Balaton a tó környékének egyik legérdekesebb része, a mocsaras terület elképesztően gazdag természeti látnivalókban, és ezeket a legjobb a kialakított tanösvények bejárásával megnézni, ehhez csak túraöltözetre és érdeklődésre van szükség. A Kányavári-sziget „Búbos vöcsök” tanösvénye közel két kilométer hosszú és egész évben látogatható. Jó hír az állatbarátoknak, hogy pórázon kutyájukat is magukkal vihetik ide. Az ösvény állomásaiból a helyi madárvilág mellett a denevérek is megismerhetők. A Diás-sziget „Kócsag” tanösvénye csak szakvezetővel látogatható. Ez a vízinövények, denevérek, halak, hüllők, kétéltűek, madarak és emlősök életét mutatja be, és még Matula bácsi kunyhójába is eljuthatunk. 

153600953 sgyalog
Túrák a Keszthelyi-hegységben
A Keszthelyi-hegység igazi ellentéteket hordoz: a déli, lankás szegély szőlőültetvényei mediterrán hangulatát váltják az északi oldal meredeken felszökő sziklaszirtjei. A Kovácsi-hegy vagy a Tátika különleges szürkésfekete bazaltja ellensúlyozza a tűző napfényben fehéren világító dolomitkopárokat. Vizek tekintetében is szélsőséges a táj, hiszen a minden esőcseppet elnyelő karsztos, száraz hegytömböt szinte körülöleli ez az éltető elem; nem csak a Balaton víztükre, hanem kétoldalt a Vindornyai-láp és a Tapolcai-medence tocsogós rétjei, nem is szólva Hévíz mélyből feltörő gyógyforrásáról.
Érdemes is itt felvenni a túracipőt, hiszen a jól kijelölt útvonalakon változatos hosszúságú és nehézségű kalandokba bocsátkozhatnak a túrázók. Ilyen például a Darnay-Dornyai Gyula Emléktúra, más néven Kilátótúra, ami nagyjából 18 km hosszú, és a túra közben hét kilátóról is megcsodálható a tó csodálatos panorámája. A túra Gyenesdiástól Balatongyörökig halad és a környék legszebb hegyeit érinti.

Balaton.
Ezernyi kaland a vízen túl.
A nyárral nem ér véget a szezon, töltődj fel új élményekkel egész évben.
www.csodasmagyarorszag.hu

A megjelenés a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával jött létre.
(x) Támogatott megjelenés

magyarorszag logo with slogan color invers