Bye-bye háj, viszlát narancsbőr!

Te is meg tudod csinálni!
Valószínűleg a leggyakrabban elhangzó kívánságaink egyike az, hogy bárcsak karcsúbbak lennénk. Szinte ugyanilyen erős az a vágyunk is, hogy eltűnjön végre combunkról a narancsbőr.

 

Balogh Tamást, a Lifetilt narancsbőr program megálmodóját faggattuk mivel érhetünk el látványos eredményt.

Programokban gondolkodunk
A napokban indult narancsbőr ellenes program azt ígéri, hogy végre leszámol a tévhittel és valóban segítséget nyújt ahhoz, hogy nyáron se kelljen takargatnunk a problémás testrészeket. Akik a programot végigkövetik, sokkal többet is nyerhetnek a formás fenéknél és a sima comboknál.
Ahhoz, hogy a narancsbőr ellen felvegyük a harcot, ugyanúgy, ahogy a túlsúllyal kapcsolatos küzdelemhez, elsősorban következetességre és akaraterőre van szükségünk. Éppen ezért nem elég, ha az internetről, vagy a szakirodalmakból olvasgatunk össze a témára vonatkozó információkat; főleg, ha azokat csak többé-kevésbé tartjuk be, és a végén ugyanúgy eredménytelenül és csalódottan ülünk majd vissza a fotelba nassolgatni, mint ahogy eddig is tettük. Ezért is lényeges, hogy egy előre és jó alaposan megtervezett, végigkövetett és dokumentált programba kezdjünk bele, ha már rászántuk magunkat a változásra – buzdít Balog Tamás. Egyrészt ha előre eltervezzük, mit is fogunk pontosan csinálni a program alatt, nem húzódik el a végtelenbe a várt eredmény, másrészt sokkal tudatosabban nyomon követhetjük a változást. Nem beszélve arról, hogy sokan sajnos már a kezdetekkor feladják. Ilyenkor pedig nem árt, ha van mellettünk valaki, aki „fogja a kezünket”, támogat, és nem hagyja, hogy elkeseredjünk. Egy diétás vagy narancsbőr elleni program ugyanis messze túlmutat az esztétikai eredményen: önmagunk legyőzése a cél, amely hosszútávon az egész életszemléletünket, ezáltal pedig életutunkat is meghatározhatja.
Ennek érdekében hirdette meg a Lifetilt március végére azt a hatvannapos programot, mely az eddigi diétás programjaiknak megfelelően, a maga nemében egyedülálló módon egyesíti a diétát, az edzéstervet és az életmód-tanácsadást a narancsbőr elleni küzdelem jegyében. Mindeközben pedig nemcsak személyre szabottan kínál megoldást a változni kívánó nőknek, de egy komoly szakmai háttérrel megtámogatott orvosi, pszichológusi tanácsadást és felügyeletet is magában foglal.

Minden narancsbőr más?
Ha ez a kijelentés ebben a formában nem is igaz, az biztos, hogy a különböző vércsoporthoz tartozó embereknek különböző tápanyag igényeik vannak. Ez pedig, akárcsak a fogyásnál, a narancsbőr hatásos eltüntetésénél is fontos alapszabály. Ne keverjük össze azonban a program diétás alapelveit az ún. vércsoport diétával! A Lifetilt diéta ugyanis csak és kizárólag azokat az ételeket foglalja magában, amelyek minden vércsoport-típus táplálékaiból a leginkább szükségesek és kizárólag jótékony hatással vannak az egészségünkre. Azt már tudjuk, hogy a narancsbőr eltávolításának első, és egyben legfontosabb lépése a szervezet méregtelenítése. Ezt azonban koplalás és különböző léböjtkúrák helyett csakis tiszta étkezéssel lehet elérni, amivel a szervezetünk számára legideálisabb tápanyagok bevitelét biztosítjuk.

KIEMELT TÁPLÁLÉKOK VÉRCSOPORTOK SZERINT

0 vércsoport
marha felsál, hátszín, csirke, pulyka, fácán, vadnyúlhús, szarvas
lazac tonhal nyelvhal hekk
lenmagolaj olivaolaj kókusz olaj
mandula
quinoa, fehér rizs, jázmin rizs, barna rizs, puffasztott rizs,
brokkoli karalábé kelkáposzta spenót sóska vöröshagyma paradicsom retek tofu saláta sárgarépa uborka petrezselyem rozmaring cékla, fokhagyma
alma citrom grapefruit ananász, kiwi, körte
tojás, zabpehely, túró

A vércsoport
csirke pulyka, tofu
tojás
lazac nyelvhal barramundi, pisztráng
lenmagolaj olivaolaj
dió mandula
quinoa, jázmin rizs, barna rizs, puffasztott rizs
hajdina amaránt
brokkoli karalábé spenót karfiol kelbimbó retek saláta uborka sárgarépa, fokhagyma, ujhagyma, lilahagyma
áfonya grapefruit ananász citrom alma eper kiwi
tojás, zabpehely

B vércsoport
pulyka, marhahús felsál, hátszín, bélszín, szarvas
lazac, pisztráng, nyelvhal, barramundi, tilápia
olivaolaj, lenmagolaj
mandula
quinoa, barna rizs, jázmin rizs, bulgur, puffasztott rizs

AB vércsoport
pulykamell filé, fácán, csirke
lazac, nyelvhal, tonhal, hekk, tőkehal
tojás, zabpehely, túró
túró, sovány sajt mozzarella light
olivaolaj, lenmagolaj, mogyoró, kesudió
quinoa amarant, puffasztott rizs, bulgur, jázmin rizs, barna rizs, édesburgonya
brokkoli karfiol spenót, sóska, karalábé, uborka, paradicsom, saláta, hagyma, vöröshagyma, lilahagyma, fokhagyma, újhagyma
alma, eper, kiwi, narancs, grapefruit, citrom, áfonya
tojás, zabpehely, túró
brokkoli karfiol kelbimbó padlizsán sárgarépa cukkini gomba spenót saláta uborka, petrezselyem
ananász, alma, citrom, kiwi, narancs, eper, málna, mandarin
csipkebogyó zöld tea, kamilla , gyermekláncfű
tojás, zabpehely, túró

Az igazi eredményt koplalás és különböző léböjtkúrák helyett csakis tiszta étkezéssel lehet elérni, amivel a szervezetünk számára legideálisabb tápanyagok bevitelét biztosítjuk.

Nemcsak látványos, egészséges is!
A narancsbőr ellenes program abban az esetben is segít, ha nincs időnk „kisakkozni”, hogyan is állítsuk össze a nekünk legmegfelelőbb ételeket: konkrét étrendeket kínál, melyek a kalóriamennyiséget is tartalmazzák. A jól megválasztott étrend ugyanis nemcsak a megjelenésünkben hoz látványos eredményt, hanem valóban hozzájárul az egészségünk javulásához, ami akár egy vérképen, egészen egzakt módon is kimutatható. Ilyen egészségügyi javulásról pedig már számos Lifetilt diétát követő beszámolt már nekem. Az egyik legsikeresebb, az ún. Lizandra programban résztvevő, 15 kilótól megszabaduló hölgy, aki nem mellesleg a diétát követő orvosi vizsgálaton tökéletes vérkép eredményeket is produkált. Ugyanígy azonban a rosszul megválasztott diéta nemcsak hogy nem hoz eredményt, de kifejezetten káros is lehet az egészségre: ilyenek az egyoldalú, a szervezetnek szükséges tápanyagokat akár napi szinten is megvonó diéták, vagy az ellenőrizetlen fogyasztótabletták.

A megfelelő folyadékból sosem elég!
A narancsbőr elleni harc alappillérei közül talán ezt felejtjük el a leggyakrabban, holott szinte nem lehet eléggé hangsúlyozni a fontosságát: fogyasszunk elég folyadékot! Persze nem mindegy, hogy mit. A narancsbőr program 60 napja alatt kizárólag szénsavmentes vizet, zöld teákat, és gyógyteákat szabad fogyasztani. Az üdítőről, a tejről, a kávéról, az alkoholról pedig főleg le kell mondani! És hogy mennyi az elég folyadék? Naponta fogyasszunk 1 - 1,5 liter szénsavmentes vizet, 1 liter zöld teát és 3 x 3 deci gyógyteát, mely az első harminc napon csalántea, a későbbiekben pedig szabadon választhatóan az Oolong, csipkebogyó, vérehulló fecskefű, cickafark vagy kamillateák közül kerülhet ki. Ezeknek a gyógyteáknak ugyanis mindegyike vértisztító és keringésjavító hatású. Ha a táplálkozás és a diéta mellett odafigyelünk a helyes folyadékbevitelre, a narancsbőrnek nyoma sem lesz hatvan nap után.

A mozgást nem spórolhatjuk meg
Természetesen elengedhetetlen része a programnak a megfelelő intenzitású és típusú edzés. A program a kardió edzéseket részesíti előnyben, mivel a vérkeringést és az anyagcserét mindenképpen fokozni kell, ha a lerakódott zsírtól meg szeretnénk szabadulni. Olyan mozgásformákat javasol tehát, melyek felpörgetik a szív működését, és intenzív izommunkát követelnek, ugyanakkor bárki számára könnyen követhetők és elsajátíthatók: ilyen a futás, a lépcsőzés, a kerékpározás vagy az úszás. Természetesen nagy túlsúllyal kezdetben az óvatosabb, ízületkímélőbb edzésekkel indítsunk, mint amilyen az intenzív gyaloglás. Fontos, hogy alapvetően a zsírégető tartományban dolgozzunk, és legalább 30-35 percet maradjunk is benne, hogy valóban beinduljon a zsír felhasználása. Érdemes mindenképpen beszerezni egy pulzusmérő órát is, különösen a magas vérnyomásra hajlamosaknak. A megfelelő eredmény érdekében legalább heti három edzés javasolt.
Fontosak a fitneszteremben végzett alakformáló gyakorlatok, a kitörések, lábemelések, gépeken végzett has és fenék izmosító gyakorlatok, valamint részesítsük előnyben az anyagcsere fokozó, ezáltal méregtelenítő gyakorlatokat is.

Egyedül könnyebb feladni, és visszahuppanni a fotelba chipset ropogtatva. Éppen ezért fontosak azok a közösségi megmozdulások, amelyekben a program egyedülálló segítséget nyújt mindenkinek. Ha elbizonytalanodunk és érezzük, hogy csökken a harci kedv, lehetőség van bejelentkezni a nyilvános edzésekre, melyeken legyen az közös futás, gyaloglás, lépcsőzés; egymást erősítve és lélekben támogatva könnyebb lesz elérnünk a célunkat. A fogyás és a szép külső csak a ráadás, hiszen ezeken az alkalmakon akár remek barátságok is születhetnek.

-50 kiló egy éven belül?
Igen, lehetséges!
„Egész életemben túlsúlyos voltam, elértem a 122 kg-t.” – meséli a 21 éves Betti. „Persze próbálkozgattam mindenféle fogyókúrával, a szüleim is mindig mondták, hogy fogyjak le, hatalmas veszekedések voltak emiatt itthon. Voltam fogyókúrás táborban, kivizsgálásokon. Szerettem volna szép lenni. Nem, mint egy modell, hanem saját magamból kihozni a legjobbat. Szerettem volna önmagam legjobb verziója lenni. Amikor először találtam rá a programra, az olyan volt, mintha egy kis szikra végig ment volna bennem, mint amikor gyújtást adnak a kocsira és elkezd működni. FELÉBREDTEM. Egy éven belül megvolt a mínusz 50 kiló. Tamás folyamatos lelki támogatása végig a fogyókúrás program alatt, az összeállított diéta, és az előírt edzések együttesen meghozták az eredményt. Most már mérges vagyok azokra, akik nem képesek lefogyni, mert MEG LEHET CSINÁLNI. Azonban nem elég lefogyni, az is nagyon fontos, hogy fejben képesek legyünk elszakadni a kövér ember tudatától. Attól a komplexusos alaktól, aki belül mindig túlsúlyosnak érzi majd magát a leadott kilók ellenére: „Küzdd le a régi, gyenge énedet, és aztán felejtsd el, hiszen ő már nem létezik többé!”

Kövér menyasszonyból nádszálvékony feleség?
A 60, 70 vagy 90 napos programot érdemes még most elkezdeni azoknak, akik a nyáron állnak az oltár elé. A menyasszonyi ruhát azonban egyelőre semmiképpen nem tanácsos megrendelni! – javasolja Fruzsi, aki 76 kilósan kezdett ruhákat próbálni, miközben a 70 napos programnak nekifogott. A diéta és az edzések, valamint a lelki segítségek hatására, mire a ruha megérkezett, túl nagynak bizonyult, mivel Fruzsi 70 nap alatt 8,7 kilótól szabadult meg: „Végre valami nagy volt rám! Most jól érzem magam, sokkal magabiztosabb vagyok, reggelente már nem töltök fél órát a szekrény előtt, hogy azt próbálgassam, melyik ruhában látszanak kevésbé a hurkáim. Az elmúlt 2 hónapban nem fájt a fejem, pedig nálam gyakori volt az időjárás, vagy fáradtság okozta fejfájás. Sokkal szebb az arcom és a bőröm is. Rengeteg pozitív hatása van a fogyás mellett, fizikai és lelki változások is.”

Miben más a Lifetilt?
Pár évvel ezelőtt saját magamon is megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor elhagyja magát az ember – meséli Balogh Tamás. A saját testem átalakításában szerzett tapasztalatok és persze az a rengeteg szakkönyv, amit a témában elolvastam, segített abban, hogy kialakítsam ezt az egyedülálló programot. Mert ilyen program eddig még nem létezett nálunk. Az, hogy van valaki, aki fogja a kezed és az első pillanattól, ahogy megszületik benned az elhatározás, hogy változtatni kell; egészen az utolsóig, a siker legfelső lépcsőfokáig elkísér és támogat. Az, hogy ellát tanácsokkal, összeállítja az étrendedet, együtt edz veled, és személyre szabottan, a mentális és fizikai egészségedre maximálisan vigyázva vezet végig ezen a bizony nem könnyű úton, ma még páratlan kezdeményezés. Persze amikor véget ér a program, onnantól mindenkinek magától kell boldogulnia, ahogy a gyerek is előbb-utóbb megtanul járni, és már nem áll mellette a szülő. De az a több mint harmincezer ember, aki a programomat figyelemmel követi és az a számtalan, fotókkal és pontos mérési adatokkal dokumentált sikertörténet, amelyek az elmúlt évek során születtek, azt bizonyítják, hogy jó úton haladunk, és hogy ez a „felnőtté válási folyamat” mindenkinél sikeres lehet.