Gyógytorna - Sportolóknak vagy sérülteknek?

Vannak, akik sportolnak: futnak, úsznak, bicikliznek, és vannak a gyógytornások. Ők a tornából felmentettek, lúdtalpasok és gerincferdülésesek, akik az iskolai testnevelés órákon is legfeljebb a kispadon foglalnak helyet. Valószínűleg ez fogalmazódik meg sokak fejében, amikor a gyógytorna szót meghallják.
De ne felejtsük el azt sem, hogy például a Pilates is ezeken az alapokon született, és bizony jó tudni, hogy élsportolóink is rendszeresen kérnek segítséget gyógytornászoktól.
Moldvay Ildikó gyógytornász idén immár a harmadik olimpiáján segíti a felkészülésben legjobb sportolóinkat.

 

 

Moldvay Ildikó: Először is tisztázzuk a gyógytorna és a gyógytestnevelés közti különbséget. A gyógytestnevelés könnyített testmozgás gyerekkorban azoknak, akik valamilyen mozgásszervi enyhefokú elváltozással, például gerincferdüléssel, vagy elhízással, asztmával, szívbillentyű rendellenességekkel küzdenek. A gyógytornát viszont inkább gyógyító testmozgásként definiálnám, ami nemcsak mozgásszervi elváltozások esetén, de akár infarktus vagy műtétek utáni regenerációban, illetve a sérülések megelőzésében játszik fontos szerepet. Életünk folyamán bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy gyógytornász segítségét kell igénybe vennünk.
Ezek szerint gyógytornára csak akkor van szükségünk, ha valami „baj” történik velünk? Az nem lehet, hogy valaki standard sportként, egészségesen választja a gyógytornát mint mozgásformát?
M.I.: Jellemző módon egy ember életében akkor találkozik először a gyógytorna mozgásterápiával, amikor valamilyen egészségügyi problémával találkozik. Például gerincműtét után lábadozik, és így gyorsítja a rehabilitációt. Nagyon sokan azonban a gyógyulás után is maradnak a gyógytornászuknál, mert mondjuk úgy döntenek, hogy gerincük folyamatos védelmet igényel, amit egész életük során fenn akarnak tartani. A másik jellemző feladata a gyógytornának a prevenció, vagyis a megelőző célzatú tevékenység. Erre azért van szükség, mert minden sportágnak megvannak a maga sérülésveszélyei, sportártalmai. Ezeket megelőzni és a kialakult sérüléseket kezelni hatékony módszerek állnak rendelkezésünkre. Ilyen például a vízilabdánál a gyakori derék- és vállfájás, vagy az atlétákra jellemző boka- és térdízületi túlterheltség.
Ez abból adódik, hogy hibásan edz valaki?
M.I.: Nem feltétlenül. Természetesen sokszor a nem megfelelő edzésintenzitás, az edzések közötti pihenők, vagy a nyújtásra, bemelegítésre szánt idő rövidsége is okozhat sérüléseket, de egyszerűen arról van szó, hogy ma már statisztikák mutatják ki, mik egy adott sportágra jellemző sérülésveszélyek, egészségügyi problémák. Különösen, ha valaki kis kora óta, húsz éven keresztül űz egy bizonyos sportágat. Ilyenkor akár a legjobban felépített edzés mellett is jelentkezhetnek derék-, vagy nyaki problémák, hiszen a terhelés egyoldalúsága miatt pl. izomerő-egyensúly eltolódás jelentkezhet.
Ez csak az élsportolókra vonatkozik, vagy már hobbi szintű sportolásnál is előfordulhatnak ilyen elváltozások?
M.I.: Ez függ attól, hogy ki milyen sportágat űz, illetve heti hány alkalommal és milyen intenzitással. Gyakori eset például a féloldalas sportágaknál, tenisznél, asztalitenisznél vagy vívásnál hogy a gerincre nehezedő aszimmetrikus terhelés miatt felborul az a törzsizomzati egyensúly, ami a gerincet egyenesben tartja. A gyógytornász segítségével ezért olyan kiegészítő gyakorlatokat kell végezni, amelyek a gerinc egészséges állapotát, a függőleges irányt, illetve a gerinc egészséges görbületeit segítenek megtartani. A gyengült izomcsoportokat ilyenkor javasolt erősíteni, a zsugorodott, túlságosan nagy igénybevételnek kitett izomcsoportokat pedig általában különböző nyújtási technikákkal tudjuk ideális állapotba hozni. Például a női vízilabda válogatottal négy éve kezdtünk el együtt dolgozni, akkor megegyeztünk, hogy csinálunk egy megelőző tréninget, mert mindig mindenkinek fáj a válla, a dereka vagy valamije, és próbáljuk meg, hogy a világbajnokságra ne sérültekkel érkezzen meg a csapat. Azt hiszem, az a heti egy-két óra, amit egy sportoló gyógytornára fordít, hosszútávon mindenképp megéri. Folyamatosan együtt dolgozom a kajak-kenu csapattal, a női vízilabda válogatottal, Szász Emese párbajtőrözővel, sőt az egy szem női birkózónk, Sastin Marianna is hozzám jár. Az összes képessége maximálisan fejlődött: térdízület védő, bokastabilizáló, valamint nyújtó programot csinálunk. Verseny előtt közvetlenül már nem annyira az erősítésen, hanem a reflexek gyorsaságán dolgozunk. Vannak fiú vízilabdázóim is néha panaszokkal, tornászok, műugrók, de vannak úszóim is.
Mi a helyzet a labdajátékokkal? Ezeket már kisiskoláskortól kezdve sokan űzik egészen felnőttkorukig.
M.I.: Ezeknél elsősorban nem a sportági ártalmak, tehát nem az alattomosan, fokozatosan kialakuló panaszok lesznek a jellemzőek, hanem inkább a hirtelen nagy erejű erőbehatásból eredő sérülések. Mondjuk egy összeütközés, egy talajra érkezés során különböző akut balesetek, izomszakadások, ízületi sérülések történhetnek. Ilyenkor természetesen az első lépés az orvoshoz vezet, és a gyógyulás kezdeti szakaszában lesz a gyógytornásznak nagyon fontos szerepe, hogy az ízület mozgásképességét és az izmok rugalmasságát meg lehessen őrizni. Ebben az esetben inkább egyéni személyi edzőknek nevezhetném magunkat, hiszen lépésről lépésre, kézen fogva vezetjük vissza a gyógyulás fázisain a sérültet, aki aztán a gyógytorna hatására később kevésbé lesz sérülékeny.

Sokszor a nem megfelelő edzésintenzitás, az edzések közötti pihenők, vagy a nyújtásra, bemelegítésre szánt idő rövidsége is okozhat sérüléseket.

Mindennapos sportterhelések
És a két legnépszerűbb hobbisport, az úszás és a futás?
M.I.: Ezeknél az a veszélyforrás, hogy a sportoló mindig ugyanazt az ismétlődő mozdulatsort végzi. Egyébként a kajakozást vagy a síelést is ide sorolhatnám. Mivel itt ciklikusan ismétlődik a mozgás, állandóan ugyanazok az izomcsoportok vannak terhelve. Hosszútávon így a kevésbé érintett izomcsoportok gyengülnek, az igénybe vett izmok túlerősödnek. Ez ízületi fájdalmakhoz és elváltozásokhoz vezet, amik később gyógytornász beavatkozását igénylik majd.
Magyarán, ha csak futok, vagy úszok, akkor gyógytornász segítsége kell a kompenzációhoz?
M.I.: Nem mondanám, hogy futásnál feltétlenül a nem használt izomcsoportok gyógytornával való megerősítése a cél, hanem inkább a helyes futótechnikára kell figyelni. Picit meg kell feszíteni a hasat futás közben, fontos, hogy helyesen tartom-e magam, finoman, ruganyosan érkezem-e a talajra, a láb boltozata helyesen van-e terhelve? Mert inkább a rossz technika az, ami később panaszokat okoz. De ez már nem a gyógytornász feladata, hanem mondjuk gyerekkorban a testneveléstanáré vagy az edzőé. Én már csak ezek utóhatásaival találkozom. Úszásnál a mélyhátizmok erősítése fontos, hiszen az úszók gyakran rossz tartással küzdenek. Kiegészítésként mindenképp tónusokozó erősítés javasolt nekik, hiszen a gerincnek függőleges terhelésre is szüksége van, nemcsak vizes közegben végzett vízszintesre.
És az igénybe vett izmok terheltségét hogy tudom kiegyenlíteni?
M.I.:Nem lehet eleget hangsúlyozni a megfelelő nyújtást. Futás után például a lábat elől hátul, kívül, belül mindenhol meg kell nyújtani. A combfeszítő, a térdhajlító izomcsoportot, a vádlit, az Achilles-ínt stb. Arra is ügyelni kell, hogy jó talajon, jó cipőben fussunk. Ha százéves edzőcipőben megyek el betonra futni, ne csodálkozzak, ha megfájdul a talpam, a térdem, a derekam. 
Tudna mondani olyan gyakorlatokat, amelyek bárki számára preventívek és hasznosak? Van egy egységes gyógytorna recept?
M.I.: A gyógytorna nem egy kötött mozgásanyag, amit megtanulunk a főiskolán, és abból válogatva mindig ugyanazokat használjuk fel a kezelések során. Nincs két egyforma ember, és mindig az adott probléma szüli az igazán jó megoldásokat. Nem lehet azt mondani tehát, hogy ez és ez a mozdulat biztosan mindenkinek jó lesz.
Mi van akkor, ha valaki úgy dönt, hogy ő „csak” gyógytornázni szeretne, és ezzel szeretné kondícióját megőrizni, esetleg lefogyni?
M.I.: Attól, hogy valaki, egy bizonyos életkor után úgy dönt, hogy nem szeretne ugrándozni, hanem helyette inkább ízületei védelmében gerinctornára jár, nem zárja ki azt, hogy az az óra fizikailag is intenzív legyen. Tehát lehet mondani, hogy a gyógytorna egy olyan célzottan alakformáló torna, ami az átlagosnál jobban egyénre szabott.

Verrasztó Evelyn: „A barátom kajakozik, és ő ajánlotta nekem Ildikót, mivel neki sokat segített a felkészülésben azzal, hogy a mélyhátizmait még jobban megerősítse. Nekem is pont erre volt szükségem, hogy jobban meg tudjam tartani a törzsemet, illetve, hogy a fordulóknál jobban meg tudjam feszíteni magam. Szeptemberben kezdtem járni hozzá és legfőképpen a törzsizmokat erősítettük. Érzem, hogy a gyógytornától erősebb lett a törzsem, és jobban tudok teljesíteni. Ráadásul javított a testtartásomon, mert az úszok általában egy kicsit görbék. Én Ildikó személyében megtaláltam a megfelelő szakembert.”

Szöveg: Zubreczki Judit