Szolgáltatás kereső:
Fittkártya elfogadóhely
Szabadszavas keresés:

Keresés a cikkekben:


 

 
Gyúrj agyra!

Mit „eszik” agyad, szervezeted főnöke? Itt a szeptember, amikor újult erővel kell teljesítened a munkahelyeden, a szerelmi életedben, és persze bele kell férned a szabadság után a régi, hétköznapi kiskosztümödbe is.  Csapd be a főnököd, azaz az agyad, és menni fog!   Agyad súlya mindössze másfél kg, munkája, feladatai alapján azonban a szervezet összes energiájának 20 %-át követeli.

Agymenü

 

Agyadnak minden átlagos, és „nem átlagos” helyzetben jól kell teljesítenie, helyt kell állni stressz szituációkban, és információk ezreit kell feldolgoznia, továbbítania. Óriási energiára van szüksége, vagyis tápanyagokra. Kezdjük talán a legfontosabbal, a szénhidrátokkal. Szervezetünk ebből glükózt, vagyis szőlőcukrot készít, mely a legfontosabb energiaforrást jelenti agyad számára, ez tartja éb(e)ren a figyelmet. (Leszámítjuk a kóros helyzeteket, ilyen a ketózis állapota a cukorbetegség során, vagy a mai nagyon népszerű szénhidrátmentes diéták esete, illetve az úgynevezett ketózis diéta!)

 

•Akkor a legjobb az agy energiaellátása, ha vércukorszintünk állandó, ennek biztosítására többszöri kis étkezések szükségesek, melyek legyenek változatos forrásúak: gyümölcsből, zöldségből és teljes kiőrlésű kenyérfélékből álljanak!

•Ne csokiból és egyéb édességből szerezz energiát, ugyanis ilyenkor a cukrok igen gyorsan és igen magasra viszik a vércukorszintet, majd a bonyolult hormon rendszeri változások következtében gyors vércukor esések következhetnek be.

Az idegsejtek működéséhez szükség van még teljes értékű fehérjére, aminek az építőkövei az aminosavak. Különösen két aminosav: a triptofán és a tirozin fontos.

•Ezek képezik azokat az átvivő anyagokat, melyek hangulatunkat befolyásolják. Így tehát a zsírszegény tejtermékek, joghurtfélék, sovány szárnyasok, valamint a tojás mind-mind szükségesek idegsejtjeink munkájához is.

•Ám ezekben az élelmiszerekben nélkülözhetetlen ásványi anyagok is megtalálhatóak, melyek szintén szükségesek agyunk tökéletes ellátásához.

Agyadnak (és persze az egész szervezetnek is) a túl sok zsír terhet jelent. Kivételt csak az úgynevezett omega-3-zsírsavak képeznek, melyek a halakban képződnek.

•Együnk tehát halat!

•És diót, mandulát, mivel az olajos magvak is ugyanezt a zsírt tartalmazzák, s jótékony hatással vannak az agyműködésre.

S igyunk, igyunk… persze vizet (ásványvizet), frissen facsart gyümölcslevet, mert a folyadék is nélkülözhetetlen agyunk számára is.  

 

Agyelszívók

•A koffein és az alkohol koncentráció zavarokat, idegességet okozhat, mivel az agy számára a szükséges tápanyagok feldolgozását gátolja.

•Bizonyos gyógyszereknek is van ilyen jellegű hatása, különösen a nyugtatóknak és az altatóknak.

•A sokat emlegetett dohányzás az agy elől „elrabolja” a nélkülözhetetlen anyagokat.

•Ilyen hatást érünk el a túlsúllyal is, fizikai, majd szellemi tunyaság a következmény.

•Sokféle betegségnek lehet a velejárója az agyi funkciók romlása, pl. a pajzsmirigy alulműködése, agyi vérellátási zavarok, agydaganatok, idegsejtek pusztulását okozó betegségek (Alzheimer kór), és még sorolhatnám.

•A stressz, a depresszió, az alváshiány sem pozitív irányba visz!

 

Agyserkentők

 •A csíráztatott növények (búza, rozs, árpa, zab) fogyasztása serkenti az agyműködést, mivel vitamin-és ásványianyag forrást jelent. A kenyér és   a müzli   is (persze csak teljes kiőrlésű gabonából)! Utóbbiak a magas magnéziumtartalmuk miatt a szénhidrátok   felhasználását segítik.

•Az utóbbi években derült fény a bór szerepére, mely almában, zöldségekben és magokban található, hiánya gátolja az agyműködést.

•És a piros zöldségeink-gyümölcseink (cékla, eper, paradicsom) agyvédő és agyműködést serkentő anyagot tartalmaznak.

•A vitaminok közül az agy számára kiemelt szerepe van a B vitaminoknak (idegvédő vitaminok), a C vitaminnak, és az E vitaminnak, melyeket antioxidánsoknak is nevezünk - a szervezetben felszaporodó káros-kóros anyagok ellen hatnak).

•Az ásványi anyagok közül említettem már a magnézium szerepét, de köztudott a vas fontos szerepe, valamint a cink, kálcium és réz ilyen funkciója is.

•A többszöri kis étkezések az agy számára is előnyösebbek, de az is tény, hogy aki reggelivel indul el otthonról, jobb a munkabírása, gondolkodása, tehát szellemileg, és fizikailag aktívabb.

• Az aktív mozgás jótékony a szervezet, az agy számára is, a vérkeringés javul, agyunk is gyorsabban, élénkebben dolgozik. Ugyanezt érhetjük el, ha szellemi munka előtt meleg és hideg zuhannyal váltakozva felpezsdítjük vérkeringésünket.

 

DIÉTA & AGY

 

Az étvágy-szabályozásnak a központja a hipotalamuszban levő éhségközpont, mely állandó éhségérzetet keltve táplálékfelvételre készteti szervezetünket. A táplálékfelvétel után az agy jóllakottsági központja kerül ingerületbe, (a teli gyomor fala feszül, nyomása emelkedik, innen küld jelet a központnak, teltségérzése miatt), s az éhségközpont működése gátlódik. A jóllakottság érzése tehát nem más, mint az éhségérzet átmeneti hiánya.

Agyunkat azonban be is csaphatjuk, vagyis már a   valódi jóllakottság előtt produkálhatjuk a jóllakottság érzetét. Hogyan?

•Étkezések előtt igyunk vizet. Ezzel a gyomor feszülése hamarabb megindul, jelezve a központnak a teltségérzést, másrészt kevesebb hely marad a tápanyagoknak, harmadrészt a folyadék szükséges a megfelelő gyors emésztéshez is.

•Jótékony a rostban gazdag ételek fogyasztása (zöldségek, teljes kiőrlésű gabonák), melyek megkötik a folyadékot, jobban megdagadnak, hamarabb keltenek teltségérzetet, az emésztést is elősegítik, a koleszterin és vércukor szinteket csökkentik.

•Szép terítéssel, lassabb étkezéssel előbb el tudjuk érni a teltségérzést, mivel a tudat felülkerekedik a jól működő funkciókon is.  

•A tudatosan tervezett diéta, az akaraterő, a cél, a motiváció szintén segíthet alakunk formálásában.

 

SZEX & AGY

 

Az elfojtott érzések, vágyak nem tudják felszabadítani energiáinkat, feszültté, idegessé, majd depresszióssá válunk. A potenciához, a nemi vágyhoz szükséges az ösztönünk (amikor nem gondolkodunk, csak „jön”), de az agyunk is (amikor igenis gondolkodunk, irányítjuk a történéseket). A szervezet ösztönös reakciói viszont csak akkor állnak rendelkezésre, ha időt és teret adunk, a túlfeszített ritmusból engedünk.

•Igenis a szexet, a nemiséget tanulnunk (is) kell, akár egyedül, akár párunkkal, de ha nem megy, orvosi-pszihológusi segítséggel. A félelem, és a szégyen – mint tudatos agyi funkciók – sokszor legyőzik az ösztönünket, elfojtják vágyainkat, s képzeletünket nem engedik szárnyalni. A megtanult ismeretek birtokában tudunk párunkra figyelni, szexuális életünket mindkettőnk élményévé alakíthatjuk.

• Éljünk egészségesen, betegségeinket kezeltessük időben.

•Dolgozzunk, de hagyjunk időt szervezetünknek regenerálódni. Ha módunkban áll, utazzunk el, ha nem, lazítsunk, vegyünk forró-illatos fürdőt, masszíroztassuk magunkat párunkkkal, sétáljunk, sportoljunk.

•Kerüljük a dohányzást, az alkoholt és a kábítószereket, hagyjuk el, vagy legalább mérsékeljük koffein fogyasztásunkat.

•Fejlesszük önbizalmunkat, szépítsük magunkat akár otthon, akár szalonokban, kozmetikákban, alakítsuk testsúlyunkat kiegyensúlyozott, tartós diétával.

•Ismerjük meg magunkat, testünket, párunkat, s beszélgessünk a számunkra kellemes és szexuális élményt adó dolgokról, erogén zónáinkról.

•Mindezeket fokozhatjuk az egyéb érzékszervi kiegészítőkkel (látás, hallás, szaglás, tapintás), vegyünk fel izgató ruhákat, fehérneműket, beszélgessünk lágy zene mellett, illatosítsuk testünket, lakásunkat, s óvatosan „próbálgassuk” párunkat, érintsük meg, de ne térjünk azonnal a lényegre.

•Ha mindezek nem segítenének, fogadjuk el a külső segítséget, ne szégyelljük! Létezik már orgazmus klinika is, használd!

 

SPORT & AGY

 

 A mai menedzser-típusú munkahelyeken a dolgozóknak fitnesz bérletet adnak, belátva a kikapcsolódás, a mozgás szükségességét.

•Testünk és szellemünk (agyunk) frissítéséhez, megújításához alapvetően szükséges a lazítás, a passzív és az aktív pihenés. Tehát egy jó alvás, „semmittevés” ugyanolyan fontos, mint a mozgás.

•Ahogy a mondás tartja: „csak arra van időd, amire akarod”. Szakíts időt a sportra, és válassz tudatosan.

•Ha szükséges, kérj orvosi-sportorvosi-edzői segítséget, melyik az alkatodnak, szervezetednek, időbeosztásodnak legmegfelelőbb mozgásforma (pl. csukló-könyökfájósnak nem biztos, hogy a tenisz javasolható, stb.).

•Olyan ez, mint a diéta, motiváció és akaraterő szükséges hozzá. Ha az akaraterő megvan, a kitartás meg is hozza gyümölcsét! Ha nem is leszel profi sportoló, de eljutsz oda, hogy a kihagyott edzés hiányozni fog: akkor nagyon jól csinálod! Jobb lesz tőle a munkahelyi teljesítményed, a szex, a diétádat is jobban kibírod, néha egy nasi is belefér, és azt veszed észre:  vág az AGYAD!

  

Dr. Jakab Csilla