A munkamániásnak a végső szakaszban fizikai fájdalmai vannak, szív-, gyomor- ízületi panaszok jelentkeznek, van, akit álmatlanság, hányingere gyötör, magas a vérnyomása, sokan neurotikus tüneteket produkálnak, pánikérzéssel vagy depresszióval keresik fel az orvost.

Második bőr

Korunk egyik gyorsan terjedő civilizációs betegsége a munkamánia. Olyan függőség, amelyben a munka már-már drogként funkcionál, az ember életének értelmévé, mindennapjainak legfontosabb tevékenységévé válik, és egészen háttérbe szorít mindent, a magánéletet, a társas kapcsolatokat, mindazt, amiért élni érdemes.
A munkafüggőség az az állapot, amikor a napi vagy mindennapi 12, egyeseknél 18 órás munkavégzés igénye már nem külső kényszer hatására jelentkezik, hanem belülről fakad. Más kérdés, hogy a munkáltatóknak már-már elemi érdekük, hogy az alkalmazottaikat "túlhajtsák", pestiesen szólva ugyanazért a fizetésért több bőrt húzzanak le róluk.

Veszélyeztetett szinglik!

•A munkamánia leginkább a menedzserek betegsége. Egy felmérés szerint 65-70 százalékuk heti 60 órát is dolgozik, és közülük minden második a hétvégét is munkával tölti. Általában vállalatok közép- vagy felsővezetőit éri utol a munka "szenvedélye", ők azok, akik egyéni felelősséggel járó döntéseket hoznak, állandó időprés és feszültség alatt kell dolgozniuk, döntéseiktől emberek garmadájának megélhetése múlhat. Sokan járnak közülük ugyan sportolni: fallabdázni, teniszezni, de ezeket a játékokat is ügyfeleikkel, és nem barátaikkal, szeretteikkel teszik.

•Azok is lehetnek munkamániások, akik csupán a munkaidejüket töltik a munkahelyükön, ám másod- vagy harmad állást is vállalnak.

•Különösen a 30 és 50 év közötti férfiak esnek a munkamánia áldozatául, az ő feladatuk a családfenntartás, ezért úgy érzik, többet kell vállalniuk, teljesíteniük.

•Ma már azonban nemcsak magas beosztásban dolgozó, családfenntartó férfiak szenvednek a munkamániában, hanem egyre több nő, főleg a szinglik, vagyis azok, akik magukat tartják el.

Alibi

A pszichológusok szerint a munkamániás a munkát valójában alibiként használja.

•Az egyik tézis szerint a munka pótcselekvés, az egyén ezzel tereli el figyelmét élete kevésbé sikeres vagy kudarcokkal teli területeiről, például a magánéletéről. A függőség kialakulásában szerepet játszik annak az ideológiának a kreálása is, amely szerint el kell tartani a családot, magamat, lakás, autó, kell, a hitelt pedig törleszteni.

•Mások e szenvedélybetegség kialakulását a gyerekkorra vezetik vissza. Ők azt mondják, elsősorban azokat éri utol a munkafüggőség, akikkel szemben a szülők magas elvárásokat támasztottak, és ezeknek a legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudtak megfelelni. Ha ötöst kaptak, a szülők még jobb osztályzatot akartak, és ha az is megvolt, a dicséretet akkor is elmaradt. A gyerek pedig úgy érezte, hiába ő az osztály legjobb tanulója, hiába kiváló sportoló, mégsem elég az a teljesítmény, amit nyújt. Vagyis nem ismeri a sikerélményt. Ezért aztán nem tudja, mi a jól végzett munka gyümölcse, nem tudja, hogy a pihenés voltaképp jutalom.

•A munkától való függőség hasonlít az alkoholisták problémájára – jelentette ki az amerikai Wayne Oates, és a jelenséget workalcohilcnak nevezte el 1971-es tanulmányában. Szerinte és követői szerint a munkától való függőség egyik oka az, hogy a nagyobb teljesítményhez több pénz, nagyobb megbecsülés járul. Az őrült munkatempó közben szervezetünk különböző hormonokat termel, adrenalint például, amit örömhormonnak is neveznek. Ennek a termelődése és hatása bizonyos mértékben emlékezet a drogéra, azaz eufória-érzést biztosít.

Tünetek

Az első stádiumban a munkamániás egyre több feladatot vállal, gondolatai egyre csak a munka körül forognak, és bűntudata van, ha nem dolgozik. Később ennek rovására sérülnek emberei kapcsolatai, a kritikus szakaszban már mindenféle ürügyet keres arra, hogy dolgozhasson, a krónikus stádiumban már növekvő erőfeszítésekkel tud csak dolgozni, mert koncentrációs nehézségei támadnak. Türelmetlen és ingerült lesz, hiszen nem tud megfelelni a saját magával szemben támasztott követelményeknek, ezért még többet dolgozik. Az ördögi körből nem tud szabadulni. A végső szakaszban fizikai fájdalmai vannak, szív-, gyomor- ízületi panaszok jelentkeznek, van, akit álmatlanság, hányingere gyötör, magas a vérnyomása, sokan neurotikus tüneteket produkálnak, pánikérzéssel vagy depresszióval keresik fel az orvost. A szervezet rohamos kimerülése miatt csökken a teljesítőképesség. És mikor már ereje végső határát elérte, bekövetkezik az ÖSSZEOMLÁS.

Gyógyítható?

A betegek jó részének pszichoterápiás kezelés javallott, ahhoz ugyanis, hogy a "drog" fogságából szabadulni tudjanak, át kell strukturálni gondolkodásukat.

Az Egyesült Amerikai Államokban annyira tömegessé vált a jelenség, hogy a munkamániások megsegítésére szervezet alakult. A Workalcoholics Anonymus (Névtelen Munkamániások) szervezet szerint első hallásra egyszerű eszközökkel kezelhető az idejében felismert és egyben bevallott betegség.

•Az elvégzendő feladatok között sorrendet kell tartani, de azt is el kell tudni fogadni, hogy olykor ezt a fontossági rangsort igenis fel kell rúgni.

•Egyszerre csak egy dolgot szabad csinálni!

•A munkavégzés tempóját nem szabad fokozni!

 •A munka eredményét (olykor eredménytelenségét) el kell fogadni.

• Szakítsanak időt mozira, színházra, hangversenyre, járjanak baráti társaságba, sportoljanak, kiránduljanak, sétáljanak. A programokkal kiküszöbölhető az, hogy egész napjukat a munkának szenteljék, a munkán kívüli programok segítenek a stressz feloldásában, kikapcsolják az agyat, egyúttal megteremtik a lehetőségét annak, hogy az élet kizökkenjen a monotóniából, és belássák, van élet a munkán kívül is.

Vallomás: A lány, aki beleájult a hivatásába

Szombat este volt. A harmincas, értelmiségiként dolgozó fiatal lánynak semmi dolga nem akadt. Egyedül élt, az a néhány barátja, akivel kisebb-nagyobb rendszerességgel tartja a kapcsolatot, nem ért rá. A lány ahhoz most túl fáradt volt, hogy - ahogyan egyébként szokta - dolgozzon. Arra gondolt, elmegy moziba. Kikutatta, hol játsszák a vágyott filmet a legolcsóbban. Mindössze egy telefonjába került, és a jegye máris megvolt. Aztán tett-vett, összeírta a következő heti munkáit, majd fél kilenckor beült az autójába, hogy a kilenc órai vetítetésre időben odaérjen. Jó érzéssel töltötte el, hogy szórakozni megy, idejét sem tudja, mikor volt azelőtt moziban. Miután átvette a jegyét, elfoglalta a helyét. A vetítés nem kezdődött el időben. A közönség egyre türelmetlenebb lett, a lány pedig úgy érezte, szétrobban a feszültségtől. Nehezen érti meg, ha valaki nem pontos. Szerinte az életnek rendje van, a munka az első, a pénzért sokat kell dolgozni, sőt a munkát időben kell elvégezni, ha kell, hát nem kérdés, hogy túlórázik. De a film csak nem akart kezdődni. Aztán amikor mindössze tíz perc késéssel megjelentek az első képkockák, a lányt valami fojtogatni kezdte. Úgy érezte, nem kap levegőt. Nem emlékszik, mennyit látott a filmből. Csak az maradt meg benne, hogy kijött a teremből. A táskájából elővette a mobilját, de arra már nem futotta, hogy hívást kezdeményezzen. A teste nem engedelmeskedett az agy parancsának és összeesett az utcán. Hiába akadt segítsége, újra és újra elájult. Kórházba került. Az orvosok nem találták meg az ájulás okát. A lány tudta, hogy klasszikus értelemben nem beteg. A hordágyon fekve kereste az eszméletvesztés okát. Hiába. Másnap a lakásból sem tudott kimenni, pedig tudta, hogy dolgoznia kell. Barátai unszolására azonban be kellett látnia, hogy ez most nem fog menni. Zokogni kezdett. A sírás viszont felszabadította a gátakat, az elfojtott érzelmeket. Rájött, hogy nem is olyan rossz otthon zenét hallgatni, könyvet olvasni, vagy egyszerűen csak úgy lenni. Olyanokat tenni, amik szebbé tehetik a mindennapjait, és nemcsak a munkára koncentrálni.