Szolgáltatás kereső:
Fittkártya elfogadóhely
Szabadszavas keresés:

Keresés a cikkekben:


 

 
Tavaszi fáradtságra szín- és ízterápia

A melankóliáról, a mindent átható lehangoltságról általában a szürke őszi hónapok kapcsán szokás beszélni, pedig a depresszió súlyosabb formái főként tavasszal jelentkeznek. Az oly sokat emlegetett tavaszi fáradtság jelei nemcsak testi, hanem lelki tünetekben is mutatkoznak.

Míg a téli időszakban kialakult vitaminhiányt könnyedén pótolhatjuk, addig lelkünk újjáélesztéséhez sajátos praktikákra van szükség. Őseink tudtak valamit. Négylábú barátaikhoz hasonlóan – barlangjaikba bújva – szinte átaludták a telet. Legalábbis ösztönös inaktivitással vészelték át a hideget. Nem csoda hát, hogy az első igazi tavaszi napon frissen és üdén indultak vadászni. Noha Neander-völgyi génjeink minket is téli pihenésre „programoznának”, aligha tehetünk eleget ezen ősi kötelezettségünknek.

 

Persze egy kis téli lazsálás magyarázatakor gyenge kifogás volna munkahelyünkön a fokozott alvásigényre hivatkozni, hiszen az evolúció amolyan igazi „négy évszakosra” formálta az embert. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ez az alakítás nem mindenkinél sikerült tökéletesre. Sőt, az úgynevezett mérsékelt övben élők (ide tartozunk mi is) többségénél – ha csak nyomokban is, de megmaradt a téli inaktivitásra való igény. Ha ennek nem tudunk megfelelni (márpedig miért is tudnánk), bizony számíthatunk arra, hogy a szervezetünk megköveteli a magáét.

 

A télen keletkezett hiányosságokra mindenkit a maga módján figyelmezteti a szervezete. Többnyire az untig hangoztatott tavaszi fáradtság, pontosabban annak egyéni tünetei a legáltalánosabb SOS-jelzések. A szakemberek régóta ismerik ezt a jelenséget, így az ellensze­rét is rutinosan alkalmazzák és ajánlják kimerült pacienseik esetében.

Már-már közhelynek tűnik, hogy a tavasz közeledtével vitaminbombákkal kell hadba szállni az általános fáradtsággal, gyengeséggel szemben. Tény, hogy a természetes vitaminok és ásványi anyagok tudatos és módszeres fogyasztásával szinte néhány hét alatt újratölthetjük a télen kiürült energiaraktárainkat, ám a zöldségek elszánt „legelése” csupán a testünk számára jelent gyorssegélyt, lelkünk reaktiválásához nem mindig elég.

 

Lelkünk is megtisztulásra vár

 

Hiba volna elbagatellizálni a vitaminkúra hatásosságát, ám el kell ismerni, hogy a testi egyensúlyunk megteremtése nem minden esetben jár együtt a téli levertség, általános rossz hangulat azonnali megszüntetésével. Testünk és lelkünk „kooperációjának” eredményeként természetesen egy-egy fej káposztával is hozzájárulhatunk lelkünk rehabilitációjához, ám a kellő kiegyensúlyozottság állapotát csak hosszas, kemény munkával idézhetjük elő.

 

Aggodalomra semmi ok! Azokra sem vár örök ború, akik a lelki tréninget ezúttal kihagyják. A napsütéses órák és a kinti hőmérséklet növekedésével arányosan előbb-utóbb mindenki tavaszba öltöztetheti a lelkét. Az általunk leírt praktikák csupán arra jók, hogy ez a várva várt állapot minél hamarabb kialakuljon.

Lapunk olvasói előtt jól ismert (és talán jól bevált) technika a tavaszi tisztítókúra, melynek – bármilyen módját választjuk – alapvető célja, hogy a télen keletkezett salakanyagoktól megszabadítsuk a szervezetünket, helyet adva ezzel az érkező vitaminoknak, ásványi és tápanya­goknak. Talán furcsának tűnik, de valami hasonló módszert kell lelkünk esetében is alkalmazni. A hagyományos tisztítókúra során egyfajta nagytakarítást végzünk. A sokak által közkedvelt léböjt eredményeként szervezetünk úgy szabadul meg a felesleges és káros anyagoktól, hogy közben – ha jól csináljuk – mégsem éhezünk, semmiben nem szenvedünk hiányt.

 

Ha úgy tetszik, lelkünket is érdemes okosan megtisztítani a nem odaillő tartalmaktól. Első olvasatra bizonyára nagyon furcsának tűnik, de a túlzott befelé fordulásra hajlamosító téli hónapokban lelkünkben is hívatlan vendégek ütnek tanyát. Ahogy testünkből a káros salakanyagokat, úgy lelkünkből ezeket a negatív gondolatokban „testet öltött” albérlőket kell távozásra késztetni. Erre is azért van szükség, mert csak ily módon szabadíthatunk fel helyet az újonnan érkező, friss, kellemes, tavaszi impulzusoknak.

 

Kezdődjék a nagytakarítás!

 

Ahány ház, annyi szokás…A végeredmény szempontjából szinte mindegy, hogy milyen módszerrel tisztítjuk meg lelkünket a káros tartalmaktól. Ahogy egy alapos porszívózás is csodákra képes, úgy néhány egyszerű házi trükk is gyakran vetekedhet a pszichoterápiával. Mindenekelőtt érdemes tisztázni: a nagytakarítás nem jelenti azt, hogy válogatás nélkül mindent a szemétre vetünk! Lelkünk tavaszi megújításához mindössze annyi szükségeltetik, hogy a télen gyakran felbukkanó, zavaró gondolatokat először is tudatosítsuk magunkban. Ezek a gondolatok, emlékek – negatív jellegük miatt – gyakran csak az álmainkban körvonalazódnak. Érdemes tehát álomnaplót vezetni, vagy reggelente – a tea vagy a kávé elfogyasztása közben – erősen koncentrálni arra, hogy mit álmodtunk.

Kitartó gyakorlással néhány hét alatt sikerülhet azonosítani, pontosabban tudatosítani ezeket a nem kívánt „léleklakókat”.

 

Ezt követően nincs más teendő, mint elkülöníteni őket, majd szántszándékkal elvonni róluk a figyelmünket. Ahogy a lakásunk, úgy a „lelkünk mérete” is nagyjából adott, vagyis a negatív gondolatok tudatos eltávolítására, illetve – figyelemeltereléssel – zsugorítására azért van szükség, hogy helyet szabadítsunk fel az újonnan érkező, remélhetően pozitív impulzusok számára. Nagyjából így összegezhető lelkünk tavaszi nagytakarítása.

 

Ingerbombákat elő!

 

A tavaszi lélekápolás első lépése, hogy radikálisan véget vessünk a téli inger-szegénységnek. Érzékszerveinket fel kell rázni a több hónapos alvásból! Ezt csak egyféleképpen tehetjük: ingerbombákkal ostromoljuk önmagunkat. Szemünket a színekkel, orrunkat az illatokkal, bőrünket a szépségipar újdonságaival (vagy a bevált kedvencek gyakoribb használatával), nyelvünk ízlelőbimbóit pedig a finom étkekkel „állíthatjuk ismét munkába”. E látszólag egyszerűnek tűnő „technika” nagyon hamar látványos eredményeket produkálhat.

 

Érzékszerveink dolgoztatása általánosan serkenti szervezetünk – beleértve agyunk – működését. A központi idegrendszer aktivitása pedig megteremti az alapot az említett új és kellemes ingerek, impulzusok befogadására. Ízlelőbimbóinkat a megszokottnál intenzívebb, erősebb, összetettebb fűszerek használatával stimulálhatjuk. Egyes ízesítők – például a fokhagyma és a csípős paprika – ráadásul nemcsak finomak, de a tavaszi megfázástól és más fertőzésektől is hatékonyan megvédenek.

 

Orrunkat leginkább a frissítő, ener­ge­tizáló illatokkal bombázhatjuk. Az aromaterápia csodatévő hatását ezúttal nem részletezzük, hiszen annak bizonyított voltával manapság mindenki tisztában van. Az egyik legmarkánsabb ingerbombára a szemünknek van szüksége. A téli színtelenség káros, hangulatromboló hatásait csak nagyon intenzív impulzusokkal lehet megfékezni. Elő hát a színekkel!

 

Nem csupán a környezetünkben élőknek, dolgozóknak teszünk jót azzal, ha valami igazán rikítóba „csomagoljuk” magunkat. Egy-egy merészebb szín csak az első tükörbe nézés alkalmával tűnik megbotránkoztatónak. A télen szürkévé fakult arcunk kis idő elteltével garantáltan kivirul. Ezt a lélektanban „biofeedback” elnevezéssel illetett jelenséget ily módon tapasztalhatjuk önmagunkon.

 

A színes ruhánk látványa – tudattalanul – azt a képzetet erősíti bennünk, hogy nemcsak a pulóverünk, hanem mi magunk is vidámak vagyunk. Ez a hit – amolyan önbeteljesítő jóslatként működve – valóban jókedvre derít. A tavaszi megújulás alapvető kelléke és egyben célja a változás. Ha a környezetünkben minden dermedt egyhangúságban marad, változtassuk mi a környezetünket! Jobb híján érdemes önmagunkon kezdeni a változtatást.

 

Már a legapróbb módosítások is hatalmas energiákat képesek megmozgatni és felszabadítani bennünk. Frizuránk, öltözködésünk egy-egy aprócska elemét ugyanúgy érdemes megváltoztatni, mint életünk nagyobb „darabjait”. Ilyentájt célszerű a mindenkiben ott szunnyadó kreatív késztetéseknek is teret engedni. Ám mindemellett ne feledkezzünk meg a legalapvetőbb csodaszerről: a természetről. Kint a szabadban csaknem minden korábban leírt kellék rendelkezésre áll testünk és lelkünk újjáélesztéséhez! Itt az idő, hogy megfordítsuk az erőviszonyokat! Ne hagyjuk, hogy a természet „szívja ki az erőnket”, kebelezzük be mi a természet színeit, illatait, ízeit és a friss levegőt!

 

Szigeti Ildikó