HAMIS BOLDOGSÁG
– Soha nem titkolta a hippi-korszakban szerzett kábítószeres tapasztalatait.
Nemcsak hasist csempészett, de minden akkor létező tudatmódosítót kipróbált. Milyen most visszatekinteni azokra az évekre?
– A hippi generáció és a kábítószerezés egyet jelentett: a tudatmódosítás
forradalmát éltük. A legtöbb fiatal elégedetlen volt a világgal, és így akart rajta változtatni. Nekem személy szerint kellemes emlékeim vannak: megtaláltam a pillanatnyi megoldást az agresszivitásomra, barátságosabb lettem, és az istenek között éreztem magam. Bob Dylant, Rolling Stonest hallgattunk, tablettákon és acid-zenén éltünk. Indiából és Közép-Keletről hasist és különböző növényeket hoztam be. Nem volt illegális, mert akkor még nem volt rá törvény, a rendőrség nem is tudta, hogy ilyen anyagok léteznek. Nyugodtan próbálgathattuk, nem kellett tartanunk semmitől. A kanabiszt 1961-ben minősítették kábítószernek, az LSD még később vált tiltottá.
– Ha nem volt tiltva, akkor mi volt az, ami ráébresztette arra, hogy nem ez a megoldás?
– A barátaim, ismerőseim, akiknek kevesebb energiájuk volt, lassan bábokká váltak, kiégtek. Generációnk legfinomabb elméi vesztek el a drog miatt, egyszerűen megőrültek, aztán meghaltak. Akkor ébredtem rá, hogy nem ez a megoldás. Ha boldog vagy, akkor az elméd is boldog, ezt a kémiai szerek nem tudják pótolni.
NÁSZÚT, NEPÁLBAN
– Mikor ismerkedett meg a buddhizmussal?
– 1958/59-ben cserediákként tanultam Amerikában, és egy dolgozatot kellett írnom a déli buddhizmusról, ami Kínában, Vietnamban honos. Nem tetszett, túl ridegnek tűnt, kötöttnek, és a tanítások inkább arról szóltak, hogy mit nem szabad. A tibeti tanítókkal csak később ismerkedtem meg. 1969-ben a feleségemmel Nepálban voltunk nászúton, és ott találkoztunk a 16. Karmapával, az első tibeti láma reinkarnációjával. Ez volt egyébként a harmadik himalájai utunk. A Karmapa egy különleges buddhista szertartást tartott. Áttetszővé vált előttünk, láttuk a tapétát a háta mögött. Azt hittem, hipnózist gyakorol ránk, s egy gyufásdobozt tartottam elébe, hogy megzavarjam, s megbizonyosodjam, de a skatulya nem lett áttetsző, ő pedig továbbra is az maradt. Egy év múlva ismét találkoztunk a Karmapával, s ez volt a legmeggyőzőbb találkozásunk: a homlokunkra tette a kezét, és fölénk magasodott. Az égig ért és tündökölt.
AZ IGAZI ÖRÖM
– Hogyan változtatta meg életét a buddhizmus?
– Hatékonyabb lettem minden téren, nincsenek többé eltékozolt energiáim, nem érzek gonoszságot, haragot, irigységet, féltékenységet, és sorolhatnám. Nem arra gondolok, hogy egy vagyok a testtel, hanem hogy van egy testem, aminek nem szabad rossz gazdája lennem, azt nem használhatom fel gonosz cselekedetekre.
– Tanítómesterként miben tud segíteni az embereknek?
– A legtöbb esetben amit az emberekért tehetek, az az, hogy megmutatom nekik a lelki értékek felsőbbrendűségét a tárgyak, az anyagiak fölött. Nem az számít, hogy mennyire gyors az autód, vagy hogy aszfaltozott úton haladsz-e, csak azért, hogy öt perccel hamarább odaérj valahová, aztán amikor ott vagy, idegesen topogj. A buddhizmus arról szól, hogy megmutatja az elmében rejlő lehetőségeket, az utat, hogy mit kezdjünk az életünkkel.
– Hogyan haljunk meg? Ön a Phowa, a tudatos halál tanítója. Egészen pontosan mit fed ennek a tannak a neve?
– Amikor meghalunk, az energia elhagyja a testünket. Van egy ősi tibetitanítás, Buddhától származik, amit úgy neveznek: Phowa. Az energiát úgy kell elképzelni, mint egy tető alá rekedt madarat, ami hirtelen megtalálja a kijáratot. Kiszabadul. Létezik egy ötnapos meditációs gyakorlat, ami megnyitja az utat ennek a bent rekedt madárnak. Minderre azért van szükség, hogy tudatosságunk megőrzésével lépjünk át a halálba, mert ez a halhatatlanság, a lélek megszabadulásának vagy a megvilágosodásnak a kulcsa. A meditáció segít, hogy elkerüljük a halál pillanatában beálló tudatvesztést, lelki-szellemi „megtisztuláson” megyünk keresztül. Mindez végül kiszabadít minket a születés és halál körforgásából, azaz a karmikus körforgásból. Ezt a tudást eddig több tízezer embernek adtam át, és látom szemléletem beigazolódását: az emberek sokkal klasszabbak, sokkal többre képesek, mint azt az önmagukban kételkedők és a beszűkült életmódúak feltételezik. Egyes tibeti szerzetesek úgy tartják, hogy ennek a tudásnak az átadása megrövidíti az életet, de én 66 éves vagyok, és a minap még repülőgépből ugráltam ki.
– Milyen viselkedés-kódexet kér követőitől a buddhizmus?
– Azt tegyék, amivel a legtöbb jót tudják tenni a legtöbb embernek, őrizzék meg a szabadságukat, mert elsősorban arról szól Buddha tanítása. Meg kell szabadulni a félelmektől, mert az szab gátat mindennek. S ezt úgy tehetjük meg, hogy mindig jót kívánunk mindenkinek. Ha egy luxusautót látunk, akkor gondoljunk arra, bárcsak mindenkinek lenne ilyen, bárcsak minden ember boldog lenne. Ha így gondolkodunk, néhány éven belül minden félelmünk elpárolog. A mások iránti jóindulat és jókívánságok felaprítják azt.
