Kreatív agytorna
„Megtanulni érezni magam” – ez egy mágikus folyamat, aminek úgy lehetsz a részese, ha először is megfigyeled, mi az, ami számodra jó, mi az, ami nem - mozgás közben. Az eredmény:
•rugalmas figyelem,
•éles elme,
•precíz mozgás.
Ezt ígéri a Neurobic, ami tulajdonképpen nem más, mint éltető, kreatív agytorna. Az aerobik az általános fizikai, a Neurobic az általános szellemi erőnlét fenntartásában is segít.
Az újdonság ereje és a Te erőd
Nem minden újszerű, szokásainkat megváltoztató cselekvés képes arra, hogy aktiválja az agyi idegpályákat, illetve serkentse a neurotrofin termelést.
(Ellen)például:
ha eddig kézisúlyzóval végeztünk bicepsz gyakorlatot, és az egyik nap úgy döntünk, mától ugyanezt gumikötéllel hajtjuk végre, akkor ez a kis változtatás nem számít alapvető fontosságú, új, szenzoros asszociációnak, így nem elégséges ahhoz, hogy mozgásba hozza azt az idegi áramkört, melynek „megdolgoztatása” szükséges az agyedzéshez. Vagyis ez a gyakorlat még nem Neurobic.
Akkor lehetne az, ha agyunkat olyan feladat elé állítaná, amely kihívást jelent számára!
Mikor-hogyan lesz egy gyakorlatból Neurobic gyakorlat?
- Használjuk egyszerre több érzékszervünket újszerű módon.
Pl. végezzük a gyakorlatot csukott szemmel - Kössük le a figyelmünket. Ne a megszokott ritmusokra tornázzunk.
Pl. edzettél már mondjuk az Örömódára? - Állítsuk magunkat szokatlan helyzet elé.
Pl. álljunk máshová a teremben, ezzel megváltozik a pozíciónk az edzőhöz ill. egymáshoz viszonyítva.
- Ne csak a mindennapok rutinmozdulatait végezzük.
Pl. végezzük a gyakorlatsort jobb kézzel 1-5 sorrendben, majd a baloldallal 5-1 sorrendben.
Játékos örömedzés
A Neurobic óra egy kilencven perces, igazi örömedzés, ahol az edző a következő receptet követi:
1. veszünk egy jó zenét (a változatosság gyönyörködtet),
2. megfűszerezzük az odaillő szerekkel, pár csepp különleges utasítással és
3. az egészet megöntözzük jókedvvel.
•Vigyázat!!! Csak ne vegyük túl komolyan. Tekintsük játéknak az új mozgásiránnyal való ismerkedést!
•Közben fokozzuk az odafigyelést magunkra, a visszajelzésekre kell fogékonnyá tenni az agyat!
•Kísérletezgessünk, próbálgassunk.
Vermes Annamária
Fitt személyes (László Ágnes)
SPORTÉLMÉNY-beszámoló
„Sokáig kosárlabdáztam, a torna nagyon távol állt tőlem, és tartottam attól, hogy nem leszek képes a testemet egy teljesen másféle mozgásformára rászorítani.
A Neurobic órán azonban elmúlt minden ilyen jellegű ellenérzésem.
Alapos bemelegítés után fantasztikus eszközökkel végzett gyakorlatokat „kapok”. Intenzitás, kemény munka és ellazulás. A Neurobic mindenemet megmozgatja és a koordinációt, figyelmet, testtudatot fejlesztő gyakorlatok folyamatos kihívást jelentenek számomra, amivel a tudatomat is frissen, fiatalosan tarthatom. Az edzések változatosak a minőségi zene magával ragadó, szinte észre sem veszem, hogy eltelt a másfél óra. Élmény minden edzés.”
Egy kutatás tapasztalatai
TUDATOS TESTEDZÉS ÉS AGYMŰKÖDÉS
Az utóbbi években komoly vizsgálatok indultak annak felderítésére, vajon miként hat a tudatos testedzés az agyműködésére. Kutatócsoportunk tesztelte, vajon a mozgás kedvező hatásai „csak” az öregedéssel kapcsolatos stresszre és a testösszetétel változására korlátozódnak - e. A tudomány igazolta, hogy a mozgás a test edzésén túl: elősegíti a neurogenézist, ami az idegsejtek regenerációját jelenti. Az edzés befolyásolja az agyban
•a szabadgyök szintet és
•az agyi funkció aktivitását,
•a problémamegoldó képességet,
•javítja az agy vér- és oxigén ellátását,
•az agysejtek ellenálló képességét,
•növeli a hajszálerek számát az agyban,
•döntő szerepe van a memória állapotára nézve.
Összefoglalva!
A testedzés rendkívül hatékony az agy számára is! Az új mozgásirány, a NEUROBIC erre a felismerésre épít.
Dr. Radák Zsolt
Semmelweis Egyetem
Sporttudományi Kar