Élj a jelenben!
Az itt és most-ban létezni valójában sokkal nehezebb, mint gondolnánk. Nem aggódni a jövő miatt, nem panaszkodni vagy elmerülni a múltban – sokszor minden figyelmünkre szükségünk van ehhez, és még így sem biztos, hogy sikerül. Pedig ha igazán a jelenben vagyunk, átélünk minden pillanatot, akkor kulcsunk van az élet élvezetéhez és a nyugalom megszerzéséhez.
Lélekemelő gyakorlatok
„A komolyságom eltávolít másoktól”
Tudom, hogy ez részben azért is van, mert bár szerető családban nőttem fel, a dédelgetés nálunk nem volt jellemző, ahogy a simogatás, ölelések sem. Így sokszor előfordul, hogy amikor ki kellene fejeznem az érzelmeimet, nem tudom, hogy tegyem, vagy valami megállít közben. Valójában én mindig is ilyen voltam, nekem ez tűnt normálisnak. Mostanában, mióta megszületett az első fiam, néha arra gondolok, hogy nem vagyok átlagos anya vagy feleség. A férjem is sokszor viccel a komolyságommal, azt mondja, hogy mindenkitől távolságot tartok, még a babától is. Pedig igazán nagyon szeretem a fiamat, akartam, vártam is, a férjembe máig szerelmes vagyok. De aggódom, hogy amivel ma még viccel, később komoly kifogás lehet, és persze a gyermekemnek sem szeretnék később problémákat okozni. Megváltoztatható a jellem? Megtanulhatom jobban kimutatni az érzéseimet?
Kinga, Győr
Élesítsd a memóriád!
Mindent elfelejtesz? A bevásárlás is csak listával megy? Pedig a memória fejleszthető és nem kell hozzá verseket sem bemagolnod. Most megmutatjuk, néhány szórakoztató gyakorlat hogyan edzi az emlékezeted borotvaélesre.
Mennyire élvezed az életet?
Örömök nélkül minek élünk? Sokan mégsem így gondolják! Te megengeded magadnak, hogy élvezd az életet? Töltsd ki a tesztünket és nézd meg, hogy teljesítesz a boldogságlistán!
Önkontroll és megelőzés
Teszteld magad! A megelőzés mindig jobb, mint a gyógyítás! Te is hiszel ebben? És teszel is érte? Nem, nem elég, ha mozogsz, ha egészségesen táplálkozol: vannak olyan vizsgálatok, amelyeket akkor is rendszeresen el kell végeztetned, ha egészséges vagy – hogy az is maradj!
Gyümölcsöző személyiségteszt
Gondoltál már arra, hogy kedvenc gyümölcsödből következtethetsz a személyiségedre? Bizony: aki az almát veszi le először a polcról, az nem ugyanolyan jellemű, mint aki a banánért nyúl. Lássuk, te mit választanál!








Please wait...



