A legfiatalabb csillag az Operett egén


Nem csak gyönyörű és tehetséges, hanem kitartó és optimista is: Bordás Barbara az Operett Színház legfiatalabb primadonnája. Ő tudja: nem könnyű egy énekesnő életébe beilleszteni a rendszeres mozgást és az egészséges táplálkozást, de egy kis trükkel minden megoldható.

 


Primadonna a sors akaratából. Már az óvodában is primadonna szerettél volna lenni?

Oviban még nem is, de kisiskolásként már nagyon lelkesen énekeltem. A családomban mindenki tanult zenélni, apukám zongorázott, anyukám fuvolázott, a nagymamám énekelt, a nagypapám Németországban volt hegedűművész, de végül senkinek nem lett hivatása a művészet. Így, mikor az óvodában úgy vélték, jó hangi adottságaim vannak, egyértelmű volt, hogy az általános iskolát zenei osztályban végezzem. Kamaszkoromra már egyáltalán nem találtam izgalmasnak a kóruspróbákat, így közgazdasági középiskolába jelentkeztem. A zene szeretete viszont visszahúzta a szívem az énekléshez. 2001-től elkezdtem járni Szigetszentmiklóson egy Musical Stúdióba, ahol eleinte évi 1-1 darabot mutattunk be, de aztán egyre jobbak lettünk. A Sziget Színház és a Musical Stúdió vezetője, Pintér Tibor is bízott benne, hogy többre vagyunk képesek. Egyre több darabot vittünk színpadra, az idősebb karaktereket azonban már nem tudtuk hitelesen eljátszani, ezért vendégművészeket hívtunk az előadásainkhoz. Így dolgozhattam együtt többek között Janza Katával vagy Makrai Pali bácsival, akik nagy hatással voltak rám. Vendégrendezőként Maros Gáborral is megismerkedhettem, neki köszönhetem az operett szeretetét. Olyan tisztelettel, szeretettel, és lelkesedéssel rendezte és ismertette velünk a darabokat, hogy az bennünket is egy életre magával ragadott. Ekkor már nagyon motivált voltam, énektanárhoz is elkezdtem járni. Szikora Krisztinánál kezdtem a helyi zeneiskolában, majd 2008-ban felvételt nyertem a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium Klasszikus Énekművész szakára.

Az operett nem a huszonévesek műfaja. Miért lett ez a műfaj a kedvenced?
Érdekes, hogy mindig az operett talált meg engem, és nem fordítva. A Musical Stúdióban az első szerepem a Mágnás Miska című operettben volt, a legelső nagy szerepem itt, az Operett Színházban pedig a Csárdáskirálynő. 2009-ben az a Tavasz ébredése című amerikai musical castingján - miután a harmadik rostán is átjutottam – KERO (Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház direktora) az irodájába hivatott. Azt mondta, hogy a musicalbe nem kapok szerepet, mert ő úgy gondolja, másra is alkalmas lenne a hangom. Így a színház Operett Akadémiájába nyertem felvételt. Elsőéves vizsgánkat követően lettem az Operett Színház művésze. Szóval én mind a két műfaj felé nyitottam, de valahogy mindig az operetteknél kötöttem ki, amit nagyon szeretek, bár a musicalek is közel állnak hozzám. Az éneklés minden műfaját kedvelem.

A színházi jelmez a legjobb „mérleg”, ha szorít, akkor bizony jobban oda kell figyelni az étkezésre és a mozgásra!


A jelmez a legjobb mérleg!

Mit teszel annak érdekében, hogy ilyen nagyszerűen nézz ki?
Elég zaklatott időbeosztás szerint élek, a bemutatók előtt hónapokig napi 10-től 2-ig próbálunk, aztán este 6-tól 10-ig ismételjük a délelőtt tanultakat. Többször van felújító próbám is délután, a kettő között. Ilyenkor egész nap a színházban vagyok, nagyon kevés idő jut magamra, a testemre. Pedig szükség van jó kondícióra, mert az éneklés és a tánc igen csak energiaigényes elfoglaltság!
Nehéz is így rendszert vinni az életembe, de igyekszem minden nap valamit mozogni. Tavasztól kerékpárral járok a színházba, néha elmegyek kocogni, bár túl sok időm nincs. Sajnos az étkezésem is rendszertelen ebben az időszakban, sokszor csak bekapok valamit és egész nap csak egyszer vagy kétszer eszem. Amikor nincs bemutató, akkor csak este játszom, napközben szabad vagyok. Ilyenkor többet tudok foglalkozni a testemmel és bepótolom, amiről le kellett mondjak az elfoglaltabb időkben. Nem vagyok kimondottan hízékony alkat, de azért igyekszem egészségesen táplálkozni. Figyelek rá, hogy édességet – amit nagyon szeretek – inkább csak reggel egyek, és hogy mindig megfelelő mennyiségű legyen a folyadékbevitel. A színházi jelmez a legjobb „mérleg”, ha szorít, akkor bizony jobban oda kell figyelni az étkezésre és a mozgásra!

Mi a helyzet a férfi rajongótáborral?
A civil élethez hasonlóan a színházban is megfordultak a szerepek. Régebben a férfiak színházakba és orfeumokba jártak, hogy megcsodálhassák a primadonnákat, az elérhetetlen klasszikus nőideált. Ma a férfiak szerintem akaratlanul is többet kapnak a magukból többet mutató, elérhetetlen lányokból, a tévé és a plakátok ontják a szebbnél szebb modelleket, művészeket. A szexus is sokkal elfogadottabb, az emberek kevésbé prűdek, mint korábban. Kevesebben járnak színházba is, az operettet poros, ósdi műfajnak tartják, holott ha egy-egy előadásra ellátogatnak, rögtön észre lehet venni, hogy a szexus, az „élet szaga” nagyon is ott van ezekben a darabokban is. A romantikára, szerelemre és szenvedélyre vágyó nők többet járnak színházba, és általában ők azok, akik a párjukkal is megismertetik a színház világát. A fiatal lányok közül is sokan megfordulnak a nézőtéren, a művészbejáró előtt mindig hatalmas hölgykoszorú áll, sütikkel és csokikkal várják a kollégáimat, például Bereczki Zolit és Dolhai Attilát.

Milyen számodra az ideális férfi?
Senkinek nem könnyű megtalálni az igazit. Talán nekünk, művészeknek még annyival nehezebb, hogy nem biztos, hogy egy „civil” megérti, elfogadja azt az állapotot, amit megélünk a darab után vagy közben. Sok kollégám azért él vidéken, hogy útközben visszaváltozzon valódé énjévé, és maga mögött hagyja a szerep lelki nehézségeit. Nekem kollégával és „civillel” egyaránt volt már kapcsolatom, most a „civil” férfira voksolok. A legfontosabb számomra a megértés, a harmónia. Olyan embert kell találnunk, aki alkalmazkodni tud a nem hétköznapi munkabeosztáshoz. A jelenlegi párom extrémsportokkal foglalkozik, sokat utazik, sportol, szóval az ő időbeosztása sem egyszerű, így megérti, hogy én is elfoglalt vagyok.

Mind elérhetjük az álmainkat. Milyen terveket szövögetsz?
Most kezdek csak igazán gondolkodni, hogyan tovább. Már két éve vagyok a Budapesti Operettszínháznál és azóta folyamatos kihívások tarkították az életemet, előadások, turnék. A Borban a vigasz operettgála bemutatója után ebben az évadban már nem próbálok új darabot, így lesz időm magammal foglalkozni. Szeretnék többet mozogni, egy tisztító kúrába is belekezdek. Tovább képzem a hangom, kipróbálnám magam az opera, a könnyűzene világában, és jó lenne nyitni a külföld felé is. Hosszú távú terveim között szerepel, hogy az Operett műfaját egy kicsit közelebb vigyem a fiatalokhoz, hogy megértsék: ez kortól és nemtől független. Aztán persze családot is szeretnék, és ha úgy alakul, visszaköltözöm Budapestről a ráckevei kistérségbe. Én nem egy énekes színész szeretnék lenni az Operett Színházban, hanem egy művész, aki olyat nyújt a zenekedvelőknek, amiért eljönnek az Operett Színházba.

Nagyon pozitív vagy: ritkaság ez manapság…
Igen, én általában optimista vagyok, sokan mondják, hogy naiv. Mikor az Operett Színházba kerültem, furcsálltam, hogy sok tapasztaltabb kollégán éreztem az elkeseredettséget, a boldogtalanságot. Igen, én is tudom, régebben hatalmas színházi élet volt Budapesten, jobban megbecsülték a művészeket, de mindig abban a helyzetben kell helytállni, és kihozni magunkból a legtöbbet, ami van. Szeretek énekelni, játszani. Vágyom az emberek szeretetére, tapsára. A kollégáimat is igyekszem erősíteni az optimizmusommal, és hiszem, hogy mind elérhetjük az álmainkat. Nagyon odaadó a családom is, biztosan ők is erősítik a pozitív hozzáállásom. Rettentően büszkék rám a szüleim, minden bemutatómon ott vannak, a mamám kívülről fújja a fellépéseim helyszíneit és időpontját. Ezek a dolgok adnak nekem erőt.